Hírek
2025. jún. 16.
Licskai Angéla
Hőseinket követve /2025. június 12./ 🇭🇺
Az 1849. június 13-án lezajlott győztes csornai ütközet 176.évfordulója emlékére szervezett gyalogtúrát a két csornai középiskola és a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata. A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Hunyadi János Technikum tanulói és hagyományőrzők alkotta azt az ötvenfős csoportot, mely június 12-én, csütörtök délután Marcaltőről indult Csornára.

Az emléktúra résztvevőinek a túra kezdetén Szalay Balázs, a Hunyadi tanára, a túra szervezője elevenítette fel a Kmety György vezette támadás céljait és az ütközet jelentőségét. Minden túrázó kapott egy emléknaptárt is. A tizennegyedik alkalommal megrendezett túra résztvevői huszonkét településről érkeztek. Nem csupán a környékre (Beled, Csorna, Dör, Egyed, Farád, Kapuvár, Kóny, Maglóca, Mosonszentmiklós, Páli, Rábatamási, Rábaszentandrás, Sobor, Szany, Szil, Szilsárkány, Veszkény), hanem a Rábaköztől távoli helyekre (Budapest, Fertőszentmiklós, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron) is elviszik a csornai csata emlékének hírét. Marcaltőn az iskola Kmety emléktábláján helyeztek el egy koszorút, majd a Rába töltésén haladtak a megyehatárnál lévő hídig. Szanyban frissítővel várta őket a polgármester asszony és Törekiné Matyi néni, akikkel megemlékeztek a túrát a kezdetektől segítő, de tavaly elhunyt Töreki Imre tanár úrról. A trianoni emlékműnél megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról, majd elénekelték a Székely himnuszt. A túrázókat Szilsárkányban is várták a helyiek. A huszonöt kilométeres túra végén Molnárné Dukai Éva vezetésével Kossuth-nótákat énekeltek, majd egy szalagot helyeztek el a Kmety utcában található emléktáblán. A szalag felirata ez volt: Hőseinket követve – a 14. Marcaltő-Csorna emléktúra résztvevői, 2025. június 12. Ha erőnk engedi, akkor jövőre már középiskolás korú lesz a túra.
A beszámolót készítette Szalay Balázs, a SSZC Hunyadi János Technikum oktatója. A szervezést segítette: Ress-Vados Erika (Csukás), Molnár Csaba (Hunyadi) és Nagy László (kollégium)
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Öt új duális partner az OKTATÁS ágazatban‼️❤️
Nagyon szerencsések vagyunk. Öt óvoda is vállalta, hogy duális partnerünk lesz Oktatás ágazatban. Duális partnereinknek lehetővé tették az oktatási szakasszisztensnek készülő tanulóink számára, hogy találhatnak képzőhelyet maguknak. 🙏
2025. jún. 19.
Licskai Angéla

Büszkék vagyunk díjazott tanulóinkra, oktatóikra💙💙💙
A Soproni Szakképzési Centrum hatodik alkalommal rendezte meg „Akikre büszkék vagyunk” címmel díjátadó ünnepségét.
2025. jún. 11.
Licskai Angéla